A
nők helyzete a Horthy-korszakban
Készítette: Seres Adrienn
Készítette: Seres Adrienn
A nők helyzetének
tárgyalása előtt fontos meghatározni, hogy mi a nőkérdés. A nőkérdés legfőképp
a női viselkedést, munkavégzést, és a házasságon belüli szerepet taglalja. Ezek
alapján további 4 alkérdésre oszthatjuk fel az egész nagy kérdéskört:
1.
munkavégzés:
végezzenek-e a nők fizetett munkát?
2.
tanulás/művelődés:
tanulhatnak-e a nők főiskolán, egyetemen?
3.
a férj és feleség
egyenjogúsága/egyenrangúsága
4.
viselkedés
kérdése: dohányozhat-e a nő?, sminkelheti-e magát?
A Horthy-korszak sajátos
ezen kérdések szempontjából. Az első világháború után véget ért a feminizmus
első hulláma Magyarországon is. A legfontosabb követelés teljesült: a
választójog kiterjesztése a nőkre. Azonban ez a siker csak részleges volt, hiszen
az 1920-as választójogi rendelet alapján 1,765 millió nő kapott választójogot,
de az 1922-es jogszabály a számukat 610 ezerre csökkentette, ami azt
jelentette, hogy több, mint 1 millió nőtől elvették a választójogukat.
A Horthy-korszakban
bekövetkezett egy konzervatív politikai és kultúrpolitikai fordulat, ami a nők
szempontjából a választójog szűkítését és a nők továbbtanulási jogának
korlátozását eredményezte. (1918-ban jogszabályban biztosították a nők
továbbtanulási szabadságát. 1919 nyarán viszont a férfi oktatók egy része szót
emelt a jogegyenlőség ellen. A numerus clausus az egyetemek kezébe adta a
döntési lehetőséget, emiatt több egyetem is az úgynevezett „numerus nullus”
mellett döntött.) A világnézeti fordulat következménye a konzervatív nőszervezetek
állami-kormányzati támogatása lett. Emellett megjelent az irodalom, ahol a
család, a vallás és a tekintély tisztelete került a középpontba.
A Horthy-korszak másik
jellegzetessége, hogy megnőtt a nők szerepe a nyilvános szférákban. Egyrészt a
háború alatt többen vállaltak fizetett munkát, az újságoknál is több nő tudott
elhelyezkedni. Másrészt jelentősebb lett a politikai-közéleti aktivitásuk is. A
Tanácsköztársaság idején például nagyobb számban csatlakoztak ellenforradalmi
szervezetekhez.
A nőkérdésre 3 fontosabb
választípus létezett a korszakban:
1.
antifeminista
2.
konzervatív
feminista
3.
modernista
Antifeminista: Az
antifeminista felfogás szerint a házasságban nincs egyenjogúság, mert a férfi
és a nő természettől fogva nem azonos adottságokkal és jogokkal rendelkezik. A
feleség dolga a férj kiszolgálása, a háztartás vezetése. A nők továbbtanulása
és munkavállalása éppen ezért indokolatlan és káros. Azonban a nők
férjhezmenetel előtti munkavállalását szükséges rosszként elfogadta az
irányzat. Ami a háztartáson kívüli tevékenységeket illeti, maximum a hitélettel
való foglalkozás volt megengedett.
Konzervatív feminista: A
házaságban a férfi és a nő egyenrangú, de nem egyenjogú, azaz minden esetben a
férfié az utolsó szó, de csak a kellő tisztelet megadása mellett. A nő
tanulhat, végezhet egyetemet, dolgozhat. Magasabb iskolázottsága hozzásegíti,
hogy jobban megértse és segítse férje küzdelmeit, azonban a nőnek nem kell
mindent eltűrnie férjétől. Ezen kívül a nők foglalkozhattak közügyekkel, de a
hagyományos viselkedési szabályok követése volt az ajánlott, tehát ne lehetőség
ne fessék magukat, ne dohányozzanak, és ne járjanak kocsmába se.
Modernista:
A férfi és a nő egyenjogú a családban, tehát ugyanazok a jogok illetik meg
mindkettőjüket, a döntéseket közösen kell meghozniuk, a nőknek tovább kell
tanulni, lehetővé kell tenni, hogy a férfias szakmákat is elsajátíthassák. A
nők foglalkozhatnak közügyekkel, dohányozhatnak, szórakozóhelyekre járhatnak és
sminkelhetik magukat.
Természetesen nem csak ez
a három felfogás létezett, de ezek voltak a legjelentősebbek. A
legsikeresebbnek a modernista felfogást tekinthetjük, ugyanis a 20. század első
felében hódított ez az elképzelés.
1935-re Budapesten a dolgozók 38,6 %-a nő volt. Ez azt jelentette, hogy a munkavégzés
már nem csak házasságig tart kényszer volt, hanem házasság után is tartó
kényszer, ami akár már hivatássá is vált. A regények, újságok is természetesnek
tartották a fizetett munkát vállaló nő szerepét, sőt úgy látták, hogy a teljes
élethez hozzátartozik a munka. A nők számára a hírnév, dicsőség, elismertség
feltétele a nyilvános aktivitás volt. Ezt támasztja alá a korszak reprezentatív
kiadványa is a Magyar Asszonyok Lexikona, amiben 1339 nő szerepelt és közülük
1071 dolgozó nő volt.
A huszadik század első
felében tehát a mintaadó nő dolgozott, fizetett munkát vállalt és ezt a
környezete is természetesnek tartotta. Ezzel együtt változott a háztartás, a
család és a nő kapcsolatának ábrázolása a tömegkultúrában is. A filmekben
szereplő nők nem főztek, nem takarítottak, a modern nő ugyanis tanul, dolgozik,
sportol stb. Egyre több regény, színdarab, film foglalkozott a házassággal, a
férfi-nő egyenlőtlenségével, a házasság válságával, mint például Márai Sándor
1935-ös Válás Budán című regénye, illetve az 1939-es Karosszék című film.
A nők feladatai
1.
Mosás: A
legfárasztóbb női tevékenység volt a korszakban, éppen ezért 1-2 ruhadarab
kimosásával nem fáradoztak, hanem megvárták ameddig egy nagyobb mennyiség
összegyűlik. A gazdagok mosatni vitték ruháikat, nekik nem volt ezzel gondjuk.
A szegények viszont vizet forraltak és nagy fateknőkben mostak. Mosószerként
lúgot, hamuzsírt, vagy háziszappant használtak. A mosószerek már ugyan
megjelentek, de ezt maximum a középosztály engedhette meg magának. Ezekkel a
szerekkel bekenték a ruhákat és egész éjszakára ázni hagyták, majd másnap
reggel folytatódott a munka. Mosás után a következő munka a vasalás volt. A
vasból készült vasalóba forró szenet tettek, ezért ez a munka sokszor okozott
akár súlyos sérüléseket is.
2.
Szappanfőzés:
Mosó-, és mosogatószer híján szappant használtak, amit házilag készítettek el a
következő módon: 5 kg zsiradékot egy üstben fel kell tenni főni 2 kiló
marószódával és 12 liter vízzel. Lassú keverés mellett 2 óráig kell főzni, mire
a fazék tetején kiül a szappan, amit lesz kell szedni. Ezután tovább lehet
tisztítani: 1 kiló marószódával és 8 liter vízzel még 1 órán át főzni. Ezután a
szappant vizes ruhával beborított faládákba tenni és másnap feldarabolni.
3.
Mosogatás: A
mosogatáshoz is vizet forraltak és szisztematikusan kezdték el a munkát: először
a poharakat mosták el, mert azokon nem volt zsiradék, majd a tányérok és az
evőeszközök következtek, végül pedig a lábasok, fazekak, hiszen azokon volt a
legtöbb szennyeződés. A mosogatólevet nem öntötték ki, hanem egy vödörben
előkészített korpára öntötték, ezzel kész volt a moslék, amivel a disznókat
etették. Ez főleg faluhelyen volt jellemző.
4.
Takarítás: Voltak
olyan műveletek, amit minden nap elvégeztek. Ilyen volt például a portörlés,
amihez tollseprűt alkalmaztak. Ezzel végigtörölték a szekrényeket, polcokat, és
az összes dísztárgyat egyesével leszedték a polcokról és megtörölgették. 1-2 naponta felseperték a padlót is. Legalább
évente kétszer Karácsony és Húsvét előtt nagytakarítást tartottak. Kimosták a
függönyöket, szőnyegeket, falvédőket és az ágytakarókat. Megpucolták az
ablakokat ecetes vízzel és tiszta ronggyal, majd újságpapírral szárazra
törölték. Lemosták az ajtókat és a csillárokat is. A takarítás utolsó művelete a
padlófényesítés volt, amit viaszolással, olajozással oldottak meg. A padlón
szétöntötték a viaszt, puha rongyot kötöztek a cipőjükre és twist szerű táncot
jártak körülbelül fél órán át. Természetesen a takarítás is a szegényebb
rétegeknél jelentett gondot, hiszen a gazadagok cselédekkel végeztették el,
viszont a szegényeknek maguknak kellett elvégezni mindent.
Szórakozás
és sport
A szórakozás területén is
új lehetőségek nyíltak, mert sikerült az analfabétizmust 10% alá szorítani. A
férfiak számára a szórakozást elsősorban a kocsma jelentette részben az ivás,
részben a társaság miatt. Sűrűn összeültek társasjátékozni, melyek közül a
legnépszerűbbek a kugli, a kártya, illetve a billiárd voltak. A nőknek tilos
volt kocsmába járni, ők általában otthon, vagy a szomszédoknál ültek össze
kibeszélni a történteket. A nők és férfiak közös mulatságát a bálok,
lakodalmak, illetve a mozik adták. A mozi sikerét elsősorban annak köszönhette,
hogy mindenki számára elérhető és megfizethető volt. 1934-től felvirágzott a Gyöngyösbokréta nevű, népi kulturális
mozgalom, amely a visszaszoruló népszokások, népzene, néptánc és népviselet
értékeit volt hivatott megmenteni, tulajdonképpen szép sikerrel. A nagyobb
falvakban, a népi mozgalom eredményeképp már létrejöttek a népművelő- és
olvasóegyletek, 1936 után pedig a népfőiskolai mozgalom.
Kávéházak a Horthy-korszakban
(Forrás: ujkor.hu)
Széchenyi Fürdő
(Forrás: ujkor.hu)
A
sport tömeges méretű időtöltéssé vált. A munkaidő szabályozása, a szabadidő
növekedése miatt kialakultak a tömegsportok. Magyarországon az ifjúsági testnevelést
katonai szempontok által is motiválták, ami hozzájárult a sport gyors
terjedéséhez. 1918 előtt: 700 sportlétesítmény, 1935-ben: 6822 sportlétesítmény
volt, ebből 2000 céllövőpálya, 883 teniszpálya, 550 tornaterem, 192 uszoda.
1927-ben megnyílt a Széchenyi Fürdő, 1930-ban pedig a margitszigeti Nemzeti
Sportuszoda. Ez volt akkor Európa legmodernebb fedett versenyuszodája.
Hamarosan a labdarúgás vált a legnépszerűbb sportággá. Versenysportok terén
Magyarország az élen járt. Az 1928-as amszterdami olimpiáról 5, az 1932-es Los
angelesiről 6, az 1936-os berliniről pedig 10 aranyéremmel tértek haza a magyar
sportolók. A legtöbb érmet a kardvívók szerezték, őket követték a birkózók, az ökölvívók
és az atléták. Az 1930-as években terjedt el az öttusázás, melynek bázisa a
Ludovika Akadémia volt. A versenyszerűen sportolók száma meghaladta a 100
ezret.
Margitszigeti Nemzeti Sportuszoda
(Forrás: ujkor.hu)
Források:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_nokerdes_a_horthy_korszakban/
Romcics Ignác: Magyarország története a 20.században, Osiris Kiadó, Budapest, 2010.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése